Ó, jaj, hogy eltűnt minden – sok borús, hosszú év…
Könnyek fátyola hozzá hűvös folyón a rév.
Mind, mit szerettem, eltűnt – egyet sem látok már…
Nem oly zöldek a hegyek, és nem oly szép a vár.
Régen azt hittem mindig, vannak örök csodák,
S ártatlan karra soha nem zárnak kalodát.

Ó, jaj, hogy eltűnt minden, a jónak hitt barát,
S nem hagyott maga után, csak rosszallás szavát.
Te áruló, szégyenkezz ostoba tettedért,
Gyáván elmenekültél, de kúsztál jussodért.
Szemembe nem nézel már, nem is mersz köszönni,
De jössz, hogy tovább fájjon… Jössz lelkem kötözni.

Ó, jaj, hogy eltűnt minden – nem vagy itt már Te sem,
Fényes csillagba bújó, édes szerelmesem.
Nem villan szürke szemed, nem mosolyogsz felém,
Nem simítod már lelkem, nem dobsz csókot elém –
Már Isten kezét fogod, szárnyad fellegig ér,
S ha csend van, talán hallod, ha imám békét kér.

… ó, jaj, hogy eltűnt minden – sok borús, hosszú év…
Könnyek fátyola hozzá hűvös folyón a rév.
Mind, mit szerettem, eltűnt – egyet sem látok már…
Ellopta, – vette mindet egy kínzó, gyilkos ár.

Megjegyzés: Walter von der Vogelweide és Radnóti Miklós nyomán.